A IV. Fűzfa Kupa (2009. szeptember 12.)

Fűzfa Kupa 2009 - körpanorama (kattintásra nagyban)

Beszámoló

Immáron negyedszer került megrendezésre a Fűzfa Kupa nyílt budakeszi röplabdabajnokság, amely az elmúlt években Budakeszi kedvelt sporteseményé nőtte ki magát, a résztvevők szinte kivétel nélkül évente visszatérnek a nagy megmérettetésre. Idén a 2008-as kupához hasonlóan 12 csapat vett részt. A lebonyolítás a következő volt: a 4 hármas csoportból a körmérkőzések után az első 2 helyezett jutott a negyeddöntőbe, ahonnan egyenes kieséses rendszerben dőlt el a bajnokság sorsa. A mezőny évről évre erősödik, egyre szinvonalasabb mérkőzéseket láthatunk, idén is több "profi" játékos segítette az igazán amatőr, de annál lelkesebb játékosokat. Az elmúlt évekhez hasonlóan a legfőbb esélyesnek a Nagy Sándor József Gimnázium csapata ígérkezett Áfra Sándor tanár úr vezetésével, de több csapat is készült ellenük, a Jobb Kor Polgári Egyesület hónapok óta edzett a kupára, rengeteget fejlődtek és 2 csapatot is kiállítottak a megmérettetésre. A tavalyi csapatok közül az Adorján Team és a Sörgőkígyók is fogadkoztak, hogy ezennel meglepik a Gimnázium csapatát. A budakeszi Fidesz csapata minden évben kiállít csapatot és mindig lelkesen küzdenek a továbbjutásért. A Bojtár Néptáncegyüttes Bojtárs néven indult, a vendéglátók a szokásos Fűzfa SE néven próbálkoztak othhon tartani a kupát. A Biolabor csapata is évek óta vendégünk, lelkes társaságuk idén a győztesnek egy 5.000,- Ft-os ajándékutalványt ajánlott fel, amelyet ezúton is köszönünk. A területi csapatokat idén a házigazdák mellett a Barackos/Makkos néven induló baráti társaság és a Szél utca csapata, a Szél-Vész képviselte. A kupa idén sem hozott nagy meglepetést, bár szorosabb küzdelemben, de újra a NSJ Gimnázium diadalmaskodott,a 2. helyen az Adorján Team végzett, a bronzérmes nagy küzdelemben a Sörgőkígyók lettek a Jobb Kor előtt. A házigazdák bogrács-babgulyással (a főszakács Csidei Balázs chef volt), ásványvízzel , a gyerekeknek szörppel kedveskedtek, Vecsey Zoltán jóvoltából pedig a nagy melegben a hűs csapolt sör aratott közönségsikert. A Pincekulcs borkereskedés borbemutatóval és kóstolóval kedveskedett, és a Somlai borkereskedés kínálata is nagy gyönyörűségére vált a résztvevőknek. A Fűzfa utcában a gyerekek számára Zsillinszky Szöllősi Adrienne tartott nagyon izgalmas játékos foglalkozást. Az egész napos programot utcabál zárta, ahol a fáradt sereg újra feltámadt és táncolt az aszfalton.

Az eseménnyel kapcsolatos linkek:

A részletes eredmények

A győztesek csapatképei

Képtár az eseményről

Gyerekprogramok

Szurkolók

 

A házigazdák csapata

 

A chef és segítségei